Szilvi szüléstörténete 2025.08.07.

Ti írtátok!
Szilvi már a második babájával járt hozzám Kismama jógára az Aum-ba. Integrál Tanácsadással is kísértem őt most második várandóssága alatt. Szilvi elképesztő nagy utat járt be, a szüléstörténete megmutatja azt is, hogy nem az számít, mi történik veled, hanem hogy hogyan éled meg, hogyan bánsz a helyzetben magaddal és másokkal, hogyan kommunikálsz, utóbb pedig hogyan keretezed át a történteket. Szilvi elképesztő gyönyörűen intuitívan és felnőttből reagált a császár helyzetre is, és a szoptatást/csecsemősöket is ügyesen kezelte. Szívből gratulálok, örülök annak is, hogy a párja is helytállt, mellette volt, amikor kellett, és hogy a nagytestvér is szeretettel kapcsolódik a babához. Kívánom, hogy az erődet, jelenlétedet vidd tovább a mindennapokban kétgyermekes anyukaként és feleségként. Sok boldogságot kívánok!
„Kedves Évi!
Augusztus 1-én megszületett Bence, előtte este be kellett feküdnöm ballonos indításra, mert nem akart elindulni. Hetekig minden nap csináltam babakommunikációs meditációt, ahol mindig éreztem, hogy minden oké, de mégsem indult magától. Utolsó nap még lefektettem Kristófot délután, majd mikor felkelt elbúcsúztam tőle, életemben ilyen nehéz nem volt még erősnek maradnom, de a sok sok megelőző beszélgetés miatt tudtam, hogy jól fogja venni.
A ballonos indítás jól sikerült, szépen elindult tőle a folyamat, reggel mikor levittek szülőszobára már ott várt a dúlám, Márti, és Krisztián, a férjem is. Csak Márti jöhetett be velem, akivel nagyon szépen hangolódtunk, készültünk, nagyon széppé tette a sok beszélhetés, ringatózás, illóolajok, sikerült nagyon otthonos hangulatot teremtenünk. Mikor kellően kitágultam jött a burokrepesztés és kaptam oxyt is, de olyan gyorsan emelték, hogy egy idő után már szóltam, hogy vegyenek vissza nem versenyistálló. Nagyon jó volt vajúdni, már annyira vártam, hogy végre elinduljon a kisbabám, hogy teljesen beleenhedtem magam, Márti folyamatosan támogatott, szerintem minden pozíciót kipróbáltunk, állva, ülve, labdán, ágyon, jógamatracon, fürdőben, négykézláb, és szépen tágultam, aztán amikor kezdtek átmenni tolófájásba a fájásaim elakadtunk. Folyamatos pozícióváltás, szépen tágultam, aztán tolófájások és újra semmi. Mikor azt hitte a doktornő, hogy ezaz, mindjárt jön a baba a méhszájon sosem tudott jönni, de mindent újra és újra kipróbáltunk. Már úgy éreztem magam, mint egy egyszemélyes cirkusz. Doktornő többször is kért segítséget az osztályvezetőtől, aki még spinning babies-t is javasolt, hátha jobban illeszkedik Bence utána, de az sem segített, és akkor megnézték UH-val, hogy mi lehet a baj, plusz a másik doki mondta, hogy annyira ödémás már a méhszáj, hogy lehet ezen már át sem tud jönni. Azt hittem, hogy ha egyszer nekem valaki azt fogja mondani, hogy császár lesz, akkor az ki fogja vágni alólam a talajt, de nem így történt. Valami elemi erővel jött fel bennem, hogy ez most az, ahol én nem fogom elhagyni magam, nem fogok egyedül dönteni, és bár tiszteletben tartottam végig Krisztián kérését, hogy nem jönne be, nem lett volna jogom nélküle bármit is dönteni, úgyhogy mondtam a dokinak, hogy tudom, hogy a kórház nem engedi, de azonnal hívják be a gyerek apját, és szerencsére az orvos egyetértett, és letojta a protokollt. Krisztián azonnal ott volt, elmondtam neki, hogy nem tudjuk mi van, de lehet baj van, meg kell császározni, még egyszer az ő segítségével próbáljuk meg a kitolást, hátha ő könnyebben megemel, lesegít az ágyról, visszasegít, mint Márti, és mégis sikerül, de nem sikerült, úgyhogy mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy végig kell néznie, de be kell jönnie a műtőbe, mert ha kiveszik a babát kell neki egy szülő, kell neki egy szerető mellkas, és az most az övé lesz. Egy másodpercig nem ellenkezett, jött, fogott engem, fogta a babát, nála volt miután kivették, és Mártit kértem meg, hogy legyen kedves felhívni anyut, és elmesélni neki, hogy mi van, hogy ne aggódjon a család és hagyjanak még tudunk jelentkezni. Tehát semmi nem úgy alakult, ahogy számítottunk volna rá, de egy mozzanat sincs, amit bánok, mert minden ellenére egy csodának élem meg. Egy csoda, hogy ebben a helyzetben, amikor azt hiszed magadról, a párodról, hogy belerokkantok, nemhogy nem, de talán még erősebben jöttök ki belőle. Bence gyönyörű, egészséges, tökös kisfickó. A műtét után 12 órát szeparálva voltunk, ő nem fogadott el semmit a csecsemősöktől, cserébe sírt nekik, de a tápszert meg kiköpte, és amint megkaptam mellre tettem, és hála Kristófnak, hogy fenntartotta a tejemet még kicsit, mert Bence első cicizésére hallottam, hogy szív és nyel, és innentől borzasztóan boldog voltam, hogy nem fogunk másodszor is átmenni a nincs elég tejem/ van-e elég tejem kálvárián. Nem is hallgattam a csecsemősökre, most sem voltak nagy segítség, de már értem ezelőtt a rossz tanácsaik miatt nem akart beindulni a tejem, na ez most nincs. Bence 3 napig folyamat cicin volt a kórházban, most már itthon vagyunk, és minden a legnagyobb rendben. Kristóf minden nap bejött apával meglátogatni, szépen megsimogatta a kistesót, szépen elköszönt és szépen elvolt itthon este apával, mióta hazajöttünk is érdeklődő és figyelmes Bencével, és velem is, szól, hogy adjak cicit a babának, segít pelust cserélni, megsimogat mindkettőnket ha elmegy mellettünk. Nagyon kíváncsian várom a folytatást, de eddig nagyon szépen alakulnak a napok. Ahogy a várandósság alatt is Bence tanítani próbált, úgy érzem a születésével is ez történt.
Sajnos tudom, hogy nagyon hosszúra nyújtottam, megpróbálom rövidebben megírni, hogy megoszthasd csak a szüléstörténetet, de mivel annyira sok mindenen mentünk keresztül veled együtt mindenképp szerettem volna a teljes képet megosztani, mert úgy érzem, hogy ennek az útnak a terápián is részese voltál, és nagyon köszönöm neked a sok eszközt, amivel segítettél erősebb egységet kovácsolni a családunkból.
Nagy puszi, és ölelés!
Szilvi”

Kövess minket a Facebook-on!